|
A BBTE 2009-2010 vendégelőadás-sorozat keretében dr. Szabó Csaba (egyetemi docens, ELTE, Kőzettan és Geokémia Tanszék, Litoszféra Kutató Csoport) Kémiai termodinamikai alkalmazások a földtanban címmel, 2010. április 15-17. között rövidkurzust tart. A program keretében egész napos elfoglaltságra lehet számítani, mert az egyes előadás fejezetek után egy-egy rövid, nyílt vitát tervez az előadó. A rövid kurzus elsősorban a másodéves és harmadéves geológus hallgatók tantervi programját szándékszik kiegészteni (az ércteleptan és a kőzettan tárgyak bevezetéséhez kötelező), de erősen ajánlott felsőbb éves (masters) és más környezettudomány szakos hallgatók és kezdő szakemberek számára is. A kurzus tematikája: 1) Fázis egyensúly és fázis diagramok (bevezetés a termodinamikába, a bináris és ternális fázis diagramok, P-T és T-X diagramok magmás- és metamorf kőzettani, illetve ércteleptanii alkalmazásokkal). 2) A víz fázisdiagramja és bevezetés a víz-NaCl rendszerbe, néhány alkalmazási példával a fluidzárvány vizsgálatok területéről. 3) Bevezetés a vizes oldatok geokémiájába (speciáció, savak-bázisok, redox kémiai alapok, gyenge és erős terű ligandumok fizkémiája, oldhatósági-diagramok) 4) A kompatibilis/inkompatibilis elemek fogalma és a fontosabb petrogenetikai indikátorok. | | H2O-NaCl rendszer fázisdiagramja (p-T-x). |
|
|