Címlap
Belépés

GEKKO-tábor 2010, Vársonkolyos
Submitted by Iza on hétfő, június 28, 2010 - 23:04 | |

Kedves barátunk!

Örömmel értesítünk, hogy a tavalyi sikeres tabor után sikerült egy újabb nyári GEKKO tábor időpontját, programját és helyszínét eldöntenünk. Így az idéni GEKKO tábor 2010. július 28. - augusztus 1. között (három aktív nap) az erdélyi Vársonkolyoson kerül megrendezésre. A program és a helyszín vázlatos leírását a következőkben közöljük, a részletes leírásért és aktuális hírekért kérünk látogasd meg a honlapot!

A tábor elsődleges célja, hogy pálya és téma indító kutatótáborként szolgáljon a TDK és szakdolgozatra készülõ hallgatóknak. Kiemelt célja a kolozsvári magyar nyelvű Geológia és Mérnőki Geológia szakok hallgatóinak szakmai támogatása – a „GEKKO zászló” alatt. Ugyanakkor szeretnénk, hogy a hagyományos szellemiségben baráti találkozó legyen, mely kitűnő alkalom lenne a diákoknak, a már szakmában elhelyezkedett hazai szakemberek megismerésére és segítségükkel a geológia apró fortéjainak könnyebb elsajátítására.

 

Mint a Gekko tagja (szimpatizánsa) szeretettel meghívunk a táborba. Részvételi szándékodat megkérjük jelezd a

csatolt jelentkezési lap (katt ide) visszaküldésével a GEKKO e-mail címére 2010. július 20.-ig.

Számítunk részvételedre !

a Szervezők
P.S. A tábor előzetes programja ITT (katt ide) elérhető!
[ Iza blogja | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Tárgy: 
Könyvészet - karsztok
Szerző: 
Geo
Dátum: 
k, 2010-07-20 10:51

A hozzászólást olvasván, és Szilamérnál kutatva a gyűjteménybe egy jó karsztos könyvre bukkantam, használható térképek benne, geológia is, barlangok is stb.:

Teodor Rusu (1988): Pe urmele Apelor subterane. Carstul din Munții Pădurea Craiului, Editura Dacia, Cluj-Napoca, p. 254.

 Próbálkozni megéri a könyvtárban!


[ A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Tárgy: 
könyvészet - bauxit
Szerző: 
kobold
Dátum: 
v, 2010-07-18 00:38

 Dragastan, O., Damian, R., Csiki, Z., Lazar, I., Marinescu, M., 2009: REVIEW OF THE BAUXITE-BEARING FORMATIONS IN THE NORTHERN APUSENI MTS. AREA (ROMANIA) AND SOME ASPECTS OF THE ENVIRONMENTAL IMPACT OF THE MINING ACTIVITIES. Carpathian Journal of Earth and Environmental Sciences. Vol. 4, No. 2, p. 5 - 24.

 


[ A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges ]

Földtan.lap.hu szemle