A tengerparti homokos fövenyen vágtatott végig kétszázmillió éve a komlói dinoszaurusz, a Komlosaurus carbonis csordája, hátrahagyott nyomaikról az Ichnos című nemzetközi folyóiratban jelentették meg tanulmányukat magyar őslénykutatók. Tovább itt.

A satóhír alapjául szolgáló közlemény:

Ősi, A., Pálfy, J., Makádi, L., Szentesi, Z., Gulyás, P., Rabi, M., Botfalvai, G., Hips, K., 2011. Hettangian (Early Jurassic) Dinosaur Tracksites from the Mecsek Mountains, Hungary. Ichnos, v. 18, 2, p. 79-94.

Elküldtünk a sajtónak is egy tényfeltáró írásunkat a hargitafűrdői bányászati veszélyforrások kapcsán. Fontos lenne, hogy a társadalom megnövekedett figyelmét az ajkai környzetei katasztrófa után se hagyjuk lankadni és a hazai, örökölt és rendezetlen zagytározók/meddőhányók kapcsán felmerülő problémák minél hamarabb orvoslást nyerjenek. Valóban sok tennivaló van Erdélyben és ez valahol a szakmabeliek felelősége is erre a közvélemény és a döntéshozók figyelmét felhívni.

Egyúttal szeretném kezdeményezni egy térképi (GIS) alapú adatbázis összeállítását (remélhetőleg ezt technikailag is sikerül a GEKKO-portálon befogadni) az erdélyi bányászati veszélyforrások kapcsán. Ezt idővel a potenciális és kutatás/termelés alatt álló ércesedések adatbázisával is lehetne fejleszteni. A terepezéseink során rengeteg ilyen telepet megnézünk, csak azt kellene, hogy ezeket a megfigyeléseket és helyzetjelentéseket egy strukturált adatbázisba foglaljuk. Ki segítene ebben?

 A szóban forgó írás itt érhető el: A hargitai fenyveserdő aljában: bányászati veszélyforrások Hargitafürdőn.

Középiskolás voltam, amikor a földrajz-kör (és az iskolanapok) keretében a tanárunk jelezte, hogy tarthatnék egy előadást geológia témával (akkor derült ki a geológizálási szándékom). Egy kis töprengés után úgy döntöttem, hogy a legnépszerűbb téma a dínók lennének, így az első geológiai előadásom témáját a dínószauruszok adták. Elég esetlenre sikerült. Néhány évre rá, aztán Kolozsvárott Wanek Ferenctől tanulhattam sokkal többet az őshűllőkről, az erdélyi leletekről és Nopcsáról. Azt hiszem azoknak az óráknak a hangulata alapvető motiválást adott a mostani geológiai kalandozásaimhoz (a téma természetesen kitartóan a kőzettan és érckutatás maradt). Később, amikor Dévára kerültem sikerült a hátszegi lelőhelyekre és Nopcsa-birtokokra is eljutnom. Valahol a dobozaimban van is egy apró csont töredékem onnan.

Biztosítom a kedves paleontológus barátaimat, mielőtt nagy kővekkel vagy dínó-csontdarabokkal dobálnának meg, hogy ezzel a kontárkodásom be is fejezem. A fosszíliák megismerésének örömét meghagyom nekik. Mégis büszkén kell jelentenem, hogy sikerült kitartó replikáimmal egy tudomány-népszerűsítő összeállítás megjelenését motiválnom a témához kapcsolódó kutatásokról és a hátszegi leletekről.

Továbbá, mentségemre szolgáljon még, hogy amikor a cikk szerzője jelezte, hogy milyen átfogóan akar Nopcsáról írni, probáltam lebeszélni, hogy nem minden tevékenységére vagyunk büszkék, a végén még ferde kép alakul ki rólunk geológusokról (t.i. hansonló nemű titkár szeretőket tartunk és repülőgépeket terítünk el). A cikkíró válasza végül határozott volt: „Megértem a berzenkedését, de Nopcsa élete olyan erős anyag, hogy nem hagyna aludni a szakmai önérzetem, ha nem térnék ki rá néhány bekezdésben. :) Ígérem, a leletekről is tisztességesen megemlékezem.”

Nos, most a cikket elolvasván, úgy érzem, hogy nagyon szép munkát végzett, nagyon ritka a mai sajtóban az ilyenfajta alázat és a hasonló témájú összeállítás! Gratulálok!!!

A cikk az Indexen „Trianon elvitte az első magyar dínót” címmel érhető el.

Megjelent a korábbi bejegyzésben igért válaszom a bányászat és cianid technológia témájában. Azt hiszem túlzás lenne, ha csak a csatolt képen is ábrázolt kobold mosolyával maradnék. Kár lenne ha csak a jól megmondjuk egymásnak értelmével működne ez a párbeszéd, ehhez nem érzek sem kedvet, sem szakmai motivációt. Viszont az érvek és ismérvek számbavételét, akár (ha lehet érzelem mentes) vita formájában való közlését fontosnak tartom. Úgy érzem, mint geológus (érckutató) nem feladatom döntést vagy kizárólagos véleményt megfogalmaznom, de kötelességem ezekhez objektív és szakszerű infromációt szolgáltatnom. A témát nem kívánom monopolizálni. Legyen ez a felület fóruma ennek, ehhez hívok meg minden érdekelt geológust és nem geológust. Egy szakszerű összeállítás szerkesztése is elindult, ennek folytatását is nyított és közösségi feladatnak tekintem.

P.S. A hírportálon található válaszlevél tartalma az én véleményemet, de a szerkesztése a Transindex működését jelképezi (közte a még most látható beszerkeszett "print screen" ablakkal is). A Transindex kiemelései (pirossal kövérített) nem mindig jelentik azt, hogy én is azt kivánom kihangsúlyozni. Így a cím alatt kiemelt terorizmushoz kapcsolodó megjegyzésem szerintem nem a legfontosabb mondanivalója a levelemnek, egyáltalán nem a kérdés tematikáját tükrözi, ha a levél amire reagáltam nem hivatkozik rá kérdéssel, akkor fölöslegesnek tartottam volna erről beszélni. Nem mellesleg, újra hangsúlyozom, hogy nem valaki irányába szeretnék kritikát megfogalmazni (néhány kiemelés ezt hangsúlyozza), hanem érveket és ismérveket kívánok közzétenni és megvitatni.

A levelem általam beküldött változata itt értehető el.

Ma megjelent egy levél ami első ránézésre úgy tűnik mintha nekem szólna (ráadásul bratyizó hangnemben), de második olvasatakor érződik, hogy ez a retorika csak az olvasók érzékenységét szolgáltatott megfelelő képpen a témára hangolni. Ma már nincs kedvem rendet rakni a kedves levélíró össze-vissza dobált gondolatai között, igyekszem megtisztelni azzal, hogy a „technofil” válaszom egy kedélyesebb és alázatosabb hangulatú pillanatomra hagyom. Azt viszont még így melegen le kell írnom, hogy nagyon gusztustalannak és személyeskedőnek tartom a replika indítását a „nem tűnsz romániai lakosnak”, „nem jártál még Verespatakon”, és „ami némi empátiára késztetett volna” megjegyzésekkel. Most már azon sem lepődnék meg, ha valaki a magyar igazolványt kérné számon rajtam egy következő replikában (történtek már erre utaló nemzeti hangvételű események a „Verespatak-ügy” kapcsán). Én nem tudhatom, hogy mit jelenthet másnak a „harmadik típusú találkozás”...

Azt tudom, hogy számomra meghatározó életutat adott a Szigethegység öröksége. Nem tudom miként tudnám összeszámolni a bejárt ösvényeket és utjaimat, amelyek akkor kezdődtek amikor még nem volt divat és ideológiai látványosság Verespatakra menni. Nem tudom hogyan mondjam el azt az érzést amelyet a verespataki, brádi, topánfalvi, zalatnai, offenbányai, rézbányai, abrudbányai, csertési és nagyági tárnák hűvös és az agyagos tapintása ad. Nem tudom hogyan tudnám lefordítani, hogy mit jelent számomra a bányába bemenet a „Noroc Bun” („Jó szerencsét”) jelentése és kijövet a napvilág értelme. Nem tudom miként tudnám felidézni másban annak az imának az emlékét amely még abban a régi abrudi templomban foganhatott, amely 10 kilométerre Verespataktól, az egyház és a zöldek aktív zarándoklata mellett, magától összedölt az elmúlt öt évben. Nem tudom hogyan tudnám azt a nyugalmat lefesteni, ami a vidék gyönyörű hegyei és barlangjai, a Detunáták, a Csigadomb, a Vulkán, az Aranyos-mente, a szurdok-völgyek után várt rám a Hercegányi- és a Nagyági-hegyek árnyékában. Nem tudom a bányászkezek szórítását sem átadni, nem tudom a magyar, román és móc nyelvek értelmét és korlátait sem megmagyarázni.

Én csak annak örülök, hogy a hely egy ideje otthonomat (is) jelenti és az ott lakókat barátaimnak tekinthetem.

Egy, a levelesládámban landolt email alapján ajánlott olvasmányként kell értelmeznem a „Csak a kormánynak kell a cián?” című cikket (talán replika a korábbi felvetéseimre). Sajnos válaszként vagy vita-irományként nem foghatom fel, mert hiányzik a logikai kapcsolat-rendszer és az elemző szándék a cikkíró(k) részéről.

Szemlélői lehetünk, hogy napjainkban a romániai politikai viselkedést nem a következetes és ésszerű, hanem a népszerű intézkedések határozzák meg. Ebből a szempontból semmi furcsa nincs a cikkben jelzett politikai támogatásról. Talán, egyfajta személyes csalódást egyedül a szabadelvű politikusunk vehemens jelenléte jelenthet számomra. Természetesen a természet védelme politikai ideológia-független kell legyen, mégis a „környezet-tudatos” viselkedés nem mindig szokott az lenni. Mindezek mellett gratulálok a zöldeknek az erős lobby-helyzethez, remélem sikerül ezt valóban ésszerű és fontos problémák (a bányászat területéről is) megoldására is felhasználniuk.

Nocsak-nocsak (...) felkiálltások mellett nyugtázgatom a zöldek aktuális óhaját, miszerint „Románia esetében nem lehet irányadó az EU-s szabvány”. Eddig ennek ellentetjét vitathatatlan elvként szajkózták. Most már mit is akarunk? Azt hiszem erre elég következetes választ kaptak a kormányfői levélben is.

Egyetlen szakmailag értékelhető pontnak a hidrogén-cianidos felvetést tekinthetem, bár a gázkamrákkal való párhuzamosítás itt is nagyon erős csúsztatás (és alap nélküli vádaskodás is). A cikk háttér-írójának, a „környezetvédő szakértőnek” (sokszor kicseng a hangja és neve a cikkben), nagyon jól kell tudnia – modhatni tanulmányainak velejárója kellett volna legyen -, hogy az alapvető biológiai folyamatok során is mindennapi a hidrogén-cianid kelletkezése és elbomlása. Ebből a szempontból az én szervezetem is nagyon természet rombolóan viselkedik. Azt is nagyon jól tudhatja (ha már főállásban a technológia betiltásáért tevékenykedik), hogy a cianidos eljárás során ez a gáz spontán reakciókkal (hidrolizis, oxidálás, biogén tevékenység) rögtön átalakul, akár a növények által azonnal tápanyagként hasznosított nitrátokká vagy szerves molekulákká (igyekszek hamarosan ezen a felületen részletes összeállítást közölni ezekről a folyamatokról). Az említett baleseteknél nem a technológiával volt probléma, hanem alapvető intékedések be nem tartásával, a korrupt szervezéssel, amely az adott országokat és végrehajtóit jellemzi, és amelyet a szakma erősen elitél. Kissé cinikusan még hozzá teszem, hogy az élet eredetét kutató szakemberek a hidrogén-cianidot (HCN-t) az aminosavak elődjének tekinti és jelenlétét alapvetőnek az élet megjelenése szempontjából.