1745. január 4-én, 165 évvel ezelőtt született BENKŐ Ferenc a magyar tudománytörténet kiemelkedő alakja, akit elsősorban ásványtani érdemei révén tisztelhetünk. Magyarláposon született, székely (kisbaconi) származású, református pap családba. Így a kor általános műveltségi színvonala feletti háttérrel indulhatott 14 évesen a Nagyenyedi Kollégiumba tanulni. Tanulmányai végeztével, 1771-ben Ribicén elszegődött RIBITZEI András (?–1782) akkori neves bányatulajdonos két fia házitanítójaként. Itt, a Hunyad megyei bányavidéken ismerkedett meg az ásványok világával, mondhatnók, ez határozta meg további pályáját. De nem csak ennyi volt itteni ténykedésének hozadéka. 1776–1778 közt, valószínűleg a tanítással szerzett pénzén, Zürichbe ment teológiát tanulni, honnan visszajöttekkor Déván felszentelték papnak. Ám tanulmányai ezzel nem értek véget, mert a két RIBITZEI fiút alkalma nyílt Göttingába tanulmányútjukra elkísérni, és velük eljutott Jénába és Freibergbe is (1780–1782). Göttingában a kor kiváló mineralógusának, Johann Friedrich GMELINnek (1748–1804) az előadásait hallgatta, sőt Freibergben Abraham Gottlob WERNERrel (1749–1817), a kor föld- és ásványtanának egyik alapjaiban meghatározó egyéniségével is találkozhatott. Ennek egy művét már 1782-ben magyarra fordította, majd hazatérve kiadta A köveknek és értzeknek külsö megesmértetö jegyeikről címen (1784, Kolozsvár). De nem csak ásványtanban, hanem növény- és állattanban is képezte magát: megismerkedett Carl LINNÉ (1707–1778) tanaival és rendszerével, amit hazahozott, s Erdélyben elsőként terjesztette katedráról, hiszen 1790-ben („hogy ne tsak néma betűkkel, hanem élő nyelvel is, legyen aʼ természetnek tolmátsa”), meghívták professzornak a Nagyenyedi Kollégiumba. Mint tanár, az anyanyelvi oktatásnak elkötelezett híve volt, s a zaklatások ellenére, a természetrajzot, földrajzot s az ásványtant az előírt latin helyett magyarul tanította (többek között KŐRÖSI CSOMA Sándornak (1784–1842), a neves nyelvésznek és őshazakutatónak).

Élete fő műve az első önálló magyar ásványtan könyv, amit „Kolo’sváratt” 1786-ban adott ki RIBITZEI András mecénási támogatásával, saját költségein: Magyar minerologia. az az a’ kövek’ ’s értzek’ tudománya címen. Ezzel sok európai kultúrnemzetet megelőzve tette közzé anyanyelven e tudomány alapjait, rendszerét, utalva az ásványféleségek hazai előfordulásaira. (A könyv értékét jelzi, hogy megjelenése után 200 évvel, Miskolcon újra kiadták.) De írt LINNÉ tanairól és rendszeréről is könyvet (Magyar Linneus), sajnos, nem került nyomdába. A növénytani rész elkallódott, az állatrendszertanit a kolozsvári Akadémiai Könyvtár őrzi. Kéziratban maradt Catalogus raritatum et benefactorum (= Ritkaságok és hasznosságok jegyzéke) címen, a Kollégium gyűjteményét (melyet maga is hatalmas anyaggal gazdagított) bemutató munkája, ma dokumentum értékű. Viszont megjelent a változatos tartalmú Parnassusi időtöltés 7 könyvben (1793–1800 – sok új ásványtani adattal is), valamint a Magyar Geográfia két kötete (Afrika és Amerika).

Munkásságát sokan méltatták már életében, többek közt Johann Ehrenreich FICHTEL. 1797-ben, megalakulása után egy évvel, az elnök, gróf TELEKI Domokos (1773–1798) javaslatára, a Jénai Ásványtani Társaság tagjává választotta.

1816. december 11-én halt meg Nagyenyeden.

Forrás: WANEK Ferenc (2010): Erdélyi tudománytörténeti évfordulók 2010. január–március (földtan–bányászat). EMT Tájékoztató, XXI. évfolyam, 1-2 szám, 5-6 oldal.