Köztudott, hogy a Székelyföld Autonómia Statútum a Dél-Tiroli Autonómia Statútumban gyökerezik. Ebben az írásban a bányajogi kompetenciák szemszögéből szeretnénk tisztábban látni a két statútum közti különbségeket, de ugyankkor el szeretnénk különíteni az autonómia diskurzus számára fontos, sarkalatos elemeket is. Igen fontos kérdés például, hogy mit kezdjünk az energiahordozó közvagyonnal?

Előljáróban talán illik elmondani, hogy Olaszország húsz darab politikai-adminisztratív státusú régióra tagolódik, ezekből öt darab autonóm státussal is rendelkezik. Az utóbbiak egyike lesz a Trentino-Dél Tirol régió, amely további két tartományra (provinciára) bomlik Trentinóra és Dél-Tirolra. Ez az a politikai keret, amelyben a Dél-Tiroli területi autonómia megvalósult és működik, az Európai Unió elvárásainak is eleget téve. Erdélyi szemmel és analógiával élve egy a Brassó, Maros, Hargita, Kovászna megyéket tömörítő, Dél-Kelet Erdély avagy Barcaság-Székelyföld régió részeként látjuk a székelyföldi területi autonómiát megvalósíthatónak.

Míg Trentino (~Barcaság) 520000 lakosának, 3,3%-ladín és 0,7%-a német eredetű, addig Dél-Tirol (~Székelyföld) esetében az 500000 lakos 69.15%-a német, 26,47%-a  olasz és 4,37% ladín nemzetiségű. Az 1989-es közigazgatási átszervezések után, a fenti tartományok adóinak 70-90%-a térül vissza származási helyükre (Peterlini, 2009). Az állam a befizetett adók kb. 10%-t tartja vissza, elsősorban az adóbehajtás terheinek fedezésére, és további pár százalék adó illeti a régió pénztárát. Ezenfelül, a tartományok az importtermékekre számolt áruforgalmi adó 80%-t is megtarthatják.

A Regionális parlament (Consiglio regionale/ Regionalrat) 35-35 Bolzano-i és Trentino-i képviselővel rendelkezik. A Regionális kormány (Giunta regionale/  Regionalausschuss) a kormányfőből valamint a nyelvi csoportokat arányosan leképező tanácsadókból áll. Az igazi törvényhozó testületeket a Tartományi parlamentekben (Consiglio provinciale, Landtag) találjuk és a következő ekszkluzív gazdasági és adminisztratív kompetenciákkal rendelkeznek:

•     A tartományi hatóságok megszervezése;

•     Tervezési és építkezési területek;

•     Tájkép megörzése;

•     Közjogok (legeltetés, erdőgazdálkodás);

•     A minimális méretű mezőgazdasági egységek megszervezése;

•     Mesterségek és kézműveségek;

•     Szárazföldi (folyami, tavi) kikötők;

•     Piactartás;

•     Bányászat, beleértve az ásványvízek, termálvízek kitermelését, kőfejtők, tőzeg kitermelések szabályozását;

•     Vadászat és halászat; 

•     Havasi gazdálkodás, növény és állatvédelem;

•     Tartományi jellentőségű közművek, útak és vízvezetékek;

•     Tartományi jelentőségű távközlési és szállítási szolgáltatások,  beleértve a sodronypályák működtetését is;

•     Közhasznú szolgáltatások önálló működtetése vagy megbízásos átruházása;

•     Turizmus és vendéglátóipar;

•     Mező- és erdőgazdálkodás, valamint a hal- és vadállomány;

•     Tartományi közérdekű területkisajátítások ;

•     Harmad-, negyed- és ötödrangú vízűgyi munkálatok.

Ezzel szemben a Székelyföld Autonómia Statútum 23. Szakaszában a következőket találjuk:
„Az Önkormányzati Tanács, saját hatáskörében, az állam jogrendjével összhangban és a régió jogállásának megfelelően, a következő területeken bocsát ki a régió területén érvényes törvényerejű rendeleteket:

m) bányászat, energiatermelés;
n) helyi érdekeltségű energiafejlesztés és hasznosítás;

A számunkra lényeges két különbség abban rejlik, hogy a Dél-Tiroli Statútum

1.               tételesen megnevezi a bányászat tárgyát képező altalajkincs típusát

2.               az energiahordozókról nem rendelkezik.

Dél-Tirolnak szénhidrogénekről rendelkeznie tárgytalan, mivel Olaszország legészakibb szénhidrogén rendszere, a Pó völgye is, Dél-Tiroltól messze esik.

Az urániumbányászatról, mint fűtőanyag-bányászatról, a Dél-Tiroli Statútum szintén nem rendelkezik, holott tudnivaló, hogy a permkorú Gröden formáció homoküledékeiben urániumkészletek találhatók.

Dél-Tirol vidéke történelmi bányavidék, számos ásványtani és bányászati múzeummal rendelkezik. Többnyire a réz-vas-cink-ólom-ezüstérc bányászatnak van hagyománya, habár számos helyen felhagytak a bányászati tevékenységgel. A 2000 méter feletti magasságban fekvő és XIII-ik század óta ólom- és cinkércet adó híres Schneeberg, 130km hosszú bányajárataiban napjainkban “élménybánya” avagy “kalandbánya” működik.

Természetesen Székelyföld esetében is szerencsés lenne, hogyha a felhagyott  bányászati objektumok nagyobb arányban kerülnének a turizmus vonzáskörzetébe. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet ésszerű körülmények közt bányaművelést végezni. Bőven találunk pozitív példákat Nyugat-Európában, például Angliában gyógyszergyárat rekultivált meddőhányó közvetlen közelében. Ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy a bányászat, a bányarekultiváció folyamatának és a meddőhányók sorsának felügyelete a helyi közösség, a székely önkormányzat hatáskörében legyen.

Dél-Tirollal szemben Székelyföld földgáz és kőolajkészletekkel is rendelkezik. Az vitatárgya lehet, hogy mennyire jelentősek, de kétségkívül vannak, és a bányajáradék egy részének visszatartásával Marosszék és Udvarhelyszék nem elhanyagolható költségkiegészítéshez juthatna. 

Romániában a szénhidrogén ásványvagyon, akárcsak Magyarországon, az állam tulajdona. A kőolajjog texasi bölcsőjében, és az AEÁ spanyol civil jog hatása alatt levő államaiban az ásványvagyon (mineral estate) a családok tulajdonát képezi. Az angol közjog alapján szervezett államokban az egyéneknek az ásványvagyonhoz külön-külön is lehet tulajdonjoguk. A brit Királyság felségvízeinek területén a “fekete arany” felett a brit Korona rendelkezik. Az 1998-ból származó Petroleum Act-ben megjelenik azonban megjelenik egy “területi” elem: Észak-Írország és a Man-szigetek külön törvénycikkely szerint részesednek a bányjáradékból.

A ásványvagyon tulajdonjoga a világban tehát széles skálán mozog. A szénhidrogénekről pedig számos ország külön törvényben rendelkezik, így Románia is a 238/2004-es törvényben.

Célszerű lenne, hogy az energiahordozókról a Székelyföld Autonómia Statútum, de legalább az autonómia diskurzus művelői félreérthetetlenül nyilatkozzanak:

1)   Székelyföld lemond az energiahordozóról, hogy esélyt adjon az autonómia diskurzus felgyorsítsára,

2)   vagy nem mond le az energiahordozókról, de jelzi, hogy csupán bizonyos részt kíván a bányajáradékból,

3)   vagy a jelenlegi homályos „bányászat és energiatermelés” megfogalmazással él.

A bányászat esetében, a nevén nevezett bölcs középutat tartjuk járhatónak, azaz, Székelyföld „X” százalékot kíván a területén begyűjtött bányajáradékból.

Kovács Szilamér, KliwaLab Egyesület  (Megjelenés előtt, Székely Kurázsi III. szám)