Íme egy újabb kezdeményezés (lentiekben) ami csiklinthatná a zöldek szíve csücskét. Gondolkozzunk el, hogyan kell felelősen a témát körbejárni. Hogyan bányásszunk, hogy a közösség is jól járjon, a szitakötő populáció is megmaradjon? Milyen rekultivációs programra van szükség, hogy a bányászat nyomait turisztikai célpontra konvertáljuk? Folyami üledékekben, meglehetősen sok a szedimentáris struktúra, amit célcsoportoknak mutogatni lehet, ha a befektető hajlandó lenne egy lejtőt konzerválni...az lenne a gyönyörű. Gyíkos-parkot is telepíthetnénk a bányagödörbe! Nos zöldek, hogy állunk a problémához? Lőni kell csípőből? (Szilamér)

Építőipari alapanyagok és késztermékek tekintetében Erdővidék fellegvárává és Erdély egyik jelentős településévé válhat Vargyas. Az erdő-közbirtokosság tulajdonában levő mészkőbánya után a község területén található jó minőségű sóder is felkeltette a külföldi beruházók érdeklődését.

A polgármesteri hivatalt felkereső amerikai—magyar vegyes vállalkozás képviselői azt kérték Ilkei Ferenc polgármestertől, segítse hozzá őket ahhoz, hogy a gyár telepítése céljából egy hektár könnyen megközelíthető területet vásároljanak, illetve járjon közben a gazdáknál, hogy tíz hektár összefüggő területet vehessenek bérbe. ,,Részletes tárgyalásokat még nem folytattunk, de úgy vettem észre, szándékaik igencsak komolyak, ezért bizakodva várom a folytatást. Remélem, falustársaim is megértik, hogy egy ilyen, számukra és az önkormányzat számára is előnyös lehetőséget nem szabad elszalasztanunk, s túlzott elvárásaikkal nem gördítenek akadályt a száz új munkahelyet teremtő megtelepedés elé" — nyilatkozta Ilkei Ferenc polgármester.

A Vargyas legjobb szántójának számító Fekete-dűlőben a termő alatt alig félméternyire 2,5—3 méter mélyen húzódó sóderrétegből burkolókő készülne. A külföldi befektetők azt ígérik, hogy a betonkavics kitermelése után visszaállítanák a jelenlegi helyzetet, azaz mezőgazdasági tevékenységre ismét alkalmassá teszik a területet.

Hecser László, Háromszék

A diák kemény tandijat fizet, ezért megfelelő szolgáltatást vár el a tanintézménytől. Ha ez nem tudatosul benne, a szüleiben biztos, és akkor ők várják el a szinvonalat. Az egyetem kemény pénzt vasal be a diákon, ezért a diák szent, a diák a tanár előtt helyezkedik a rangsorban. Ezt a tanárok tiszteletben is tartják, de egyes diákok ki is kihasználjak, és neha azt tesznek, amit éppen akarnak. Mert a diák kemény tandijat fizet. Dióhéjban igy is le lehetne irni az amerikai oktatást (természetesen nem ilyen ecceru a dolog, szabályok azért vannak, amire most nem térek ki). Hogy hova szeretnék kilyukadni ezzel? A tanár-diák kapcsolatra és annak fontosságára. A hangnemre, amit a tanár, mint oktató, nevelő, barát, akár mint példakép megüt amikor diákjaival kommunikál. Hogy milyen kapcsolatot képes kialakitani diákjaival attól a pillanattól kezdve, ahogy szembesül velük. Legtöbbet ettől a pillanattól függ, hogy hogyan alakul egy egész félév és vizsgák hangvitele. Nem akarok pedagógia órát tartani, isten őrizz, hanem tapasztalatból beszélek. Egy olyan tarsadalomban szerzettről, ahól már lassan több az MTV-s generació, mint a nem az. Ja, és miért hozom fel most ezeket? Hát csak azért, mert Szilamér barátunk elkövetett egy kis hibát, hogy a diakjaival történő kommunikációt a yahoogroup-os levelezőlistán bonyolitotta le, ami nekem nagyon szúrta a szemem. (Szilamér, ne haragudjál, nem támadni akarok, én szeretlek, úgy ahogy vagy, ezt az érzést már semmi sem változtatja meg). Na, miután szerelmet valottam Szilamárnek, kicsit nyomatékositanám (mert biztos vagyok benne, hogy tudják, de azért...), hogy mennyire fontos szerepet játszanak az egyetemen oktatók, nemcsak utánpótlás-képzésben, meg abban hogy egy "lecke le legyen adva", hanem abban is hogy megszöknek-e óráról, vizsgárol, hogy felkapják-e a fejüket, ha pl. gekkót emlitenek nekik az órán, vagy sem. Vagy egyáltalán hallgatnak, figyelnek arra a bizonyos személyre, vagy sem. Hogy kialakul-e kölcsönös tisztelet vagy sem. A Szilamér levelezései meg blogbejegyzése apalján nehezen hinném. Sakko csodálkozunk, hogy nem sok embert érdekel a gekko. A példa nyitott, tehát továbbra is használnám (mágecce bocs, Szilamér). Szilamér megsértett egy alapvető szabályt, hogy a diák magánszféráját tiszteletben tartsa. El is veszitette legtöbbjét, szerintem. A levelei hangneme meg a jegyek kozzététele és a negativ páldázás alátámasztják ezt. Kis odafigyeléssel olyan emberkéket is meg lehet fogni, akiről első pillanatban még nem sejti az ember, hogy valamire való. És a felelősség nagyobb, mint hogy személyeket toborozzunk a gekkonak. Ez csak apróság. A diákok személyisége most, ott az egyetemen alakul ki és nagyon fontos, hogy kitől mit és mennyit hallanak, és hogy tisztelnek-e valakit annyira, hogy odafigyeljenek rá, halgassanak szavára, tanuljanak tőle. Hogy ha akár tanár lesz belőlök vagy banyamérnök, vagy olaj-, érc kutató, pályázatiró, tolmács, vállalkozó, kocsmatöltelék, stb., mit visz magával és mit ad tovább a maga során. És tudom jól, hogy van kitől és mit megtanuljon ott az egyetemen, csak kis odafigyelés kell az oktatók részlről.

Na, ez már szinte prédikációnak hangzik, de nem annak szántam. Csak úgy kigyütt. S hol a bánatba van a hosszú i? Már nagyon régen használtam magyar billenytzüzetet. Ezen a kevés szövegen is megizzadtam. Igy szivesebben folytatnám ezt egy (ahól egy=sok) hideg sőr mellet, mondjuk valamikor jul vegen - aug elején, amikor otthon (Koloszvárott is) leszek. Addig itt.

Puszi mindenkinek!

Egy vizsga élménye a katedra túloldaláról rágja tollam végét. Amióta a geostatisztika a főlapon tűntetőn megjelent, azonban nagy kortyokban kell lenyelnem minden ki nem forrott, cenzúrázott benyomásom.

Így hát a vizsgaélmények helyett arról értekezem, hogy mitől közösségi portál a közösségi portál. Melyik lesz e honlap fontosabb küldetése? A diákoknak szóljon? A mindennapi egyetemi gondokról? Vagy egy tudományos intézetté előléptett Gekko imidzsét építjük a nagyvilág fele?

Tehát azt gondolom minél nagyobb port csapunk a Gekko körül annál inkább megszűnik az a jellege amiért létre hoztuk. Hogy egy idevágó hasonlattal éljek, megkérdezem tőletek, komersz jazzt játszunk, vagy egy olyan fajta muzsikát ami a bandát összehozza?

A közérdekű írások, bloggok talán jobb, hogyha személyes illetve intézményi portálokon íródnak.

Például én szívesen osztanám meg egy tűzhely, régi jó nótázások hiányában itt a Gekko honlapján a pénteki vizsga kedvenc sorát. Egy hallgató ugyanis a "Mit nevezünk termogén metángáznak?" kérdésre a következőképpen válaszolt: Nem szerves eredetű; szervetlen folyamatok során létre jött Ch_4. Gyönyörű kerek mondat.

Számunkra, egy kis mosolyt fakasztó gyöngyszem. Másoknak, semmit mondó kacat. Akkor nem írjuk le?

Ez itt a kérdés, válasszatok!

Még a bejegyzés elején be kell vallanom, hogy csak a genfi ittlétem harmadik évében jöttem rá a címben szereplő fogalmak közötti összefüggésre, miután Szakács Sándor vulkanológus kollégánk/barátunk elmesélte a Genfi-tó partján való közös kirándulgatásaink során. De ha már ilyen borús napunk van ma itt Genfben, júniusban, így hát a történetet tovább adom...

Történt ugyanis, hogy 1815 áprilisában az Indonéz-szigeteken található Tambora vulkán a történelmi idők legnagyobb explozív vulkánkitörését produkálta. A kitörés előtt a Tambora közel 4300 méter magas volt, Indonézia egyik legmagasabb csúcsaként, míg a kitörés után, ma, 2851 méteres. A kitörésből származó vulkáni hamu és gáz oszlop a sztartoszférát is elérte, egy része több hónapig keringet a föld körül. Feljegyzések szerint a Tambora vulkán kitörése az egyik legkegyetlenebb kitörés volt az emberiség történelme során. Bár közvetlenül, a piroklaszt szórás „csak” tízezer áldozatot szedett, de a globális hatás következtében járványok és éhínségek miatt (Európában is) több tízezren haltak meg a kitörés utáni időkben. A vulkáni kitörésből származó és a légkörbe került por, kén és széndioxid az éghajlat lehűlését eredményezte, az észeki féltekén 1816-ra „nyár nélküli évet” eredményezett (júliusban is havazott Angliában).

A történetem 1816 nyarán a Genfi-tó partján folytatódhat, amikor Lord Byron szokásos író találkozót hívott össze kastélyába. Mivel az összegyűltek nemigen élvezhették a napfényes Genfi-tó élményét, a kastélyba húzodva a borús-zord időhöz méltóan horrorisztikus és szellemes történetekkel (a koboldokról is!!! ) szórakoztatták egymást. Akkor és így született meg Mary Shelley író tollából Frankenstein legendája.

P.S.: Az ELTE Kőzettan-Geokémia Tanszékének honlapján ("Oktatás" alatt) magyar nyelvű vulkanológia-kurzusok is elérhetőek Harangi Szabolcs jóvoltából.

P.S.2: Az első kép a Mt. St Helen 1980-as (a Tamborához hasonló) Pliniusi-típusú kitörését, míg a második (saját szerzeményként) a Genfi-tó partján a "Chateau de Chillon"-t ábrázolja.

Középiskolás voltam, amikor a földrajz-kör (és az iskolanapok) keretében a tanárunk jelezte, hogy tarthatnék egy előadást geológia témával (akkor derült ki a geológizálási szándékom). Egy kis töprengés után úgy döntöttem, hogy a legnépszerűbb téma a dínók lennének, így az első geológiai előadásom témáját a dínószauruszok adták. Elég esetlenre sikerült. Néhány évre rá, aztán Kolozsvárott Wanek Ferenctől tanulhattam sokkal többet az őshűllőkről, az erdélyi leletekről és Nopcsáról. Azt hiszem azoknak az óráknak a hangulata alapvető motiválást adott a mostani geológiai kalandozásaimhoz (a téma természetesen kitartóan a kőzettan és érckutatás maradt). Később, amikor Dévára kerültem sikerült a hátszegi lelőhelyekre és Nopcsa-birtokokra is eljutnom. Valahol a dobozaimban van is egy apró csont töredékem onnan.

Biztosítom a kedves paleontológus barátaimat, mielőtt nagy kővekkel vagy dínó-csontdarabokkal dobálnának meg, hogy ezzel a kontárkodásom be is fejezem. A fosszíliák megismerésének örömét meghagyom nekik. Mégis büszkén kell jelentenem, hogy sikerült kitartó replikáimmal egy tudomány-népszerűsítő összeállítás megjelenését motiválnom a témához kapcsolódó kutatásokról és a hátszegi leletekről.

Továbbá, mentségemre szolgáljon még, hogy amikor a cikk szerzője jelezte, hogy milyen átfogóan akar Nopcsáról írni, probáltam lebeszélni, hogy nem minden tevékenységére vagyunk büszkék, a végén még ferde kép alakul ki rólunk geológusokról (t.i. hansonló nemű titkár szeretőket tartunk és repülőgépeket terítünk el). A cikkíró válasza végül határozott volt: „Megértem a berzenkedését, de Nopcsa élete olyan erős anyag, hogy nem hagyna aludni a szakmai önérzetem, ha nem térnék ki rá néhány bekezdésben. :) Ígérem, a leletekről is tisztességesen megemlékezem.”

Nos, most a cikket elolvasván, úgy érzem, hogy nagyon szép munkát végzett, nagyon ritka a mai sajtóban az ilyenfajta alázat és a hasonló témájú összeállítás! Gratulálok!!!

A cikk az Indexen „Trianon elvitte az első magyar dínót” címmel érhető el.

egy komment abból az időkből amikor az RDS-net "szabotált" és nem tudtam belépni, 

így a www.autonomiasiculorum.blogspot -on jegyeztem be